Eladó ingatlanok
Kiadó ingatlanok

További cikkeink:

Ékszerdoboz

Attila és Adrienn otthona a ritka kivételek egyike. Tavaly költöztek a frissen épült társasház egyik lakásába, és azóta sincs rá semmi panaszuk. Az ilyenkor szinte törvényszerűen előforduló hibajelenségek egyikét sem tapasztalták: nem repednek a falak, nem potyog a csempe, nem fütyül a szél az ablakkeret mellett. A jó minőségű anyagok felhasználásával gondosan kivitelezett lakás berendezésekor is könnyű dolguk volt: a padló valóban vízszintes, a falak pedig derékszögben találkoznak egymással.

ekszerdoboz3.jpgElsősorban izgalmas alaprajza miatt tetszett meg a fiatal párnak a Gyetvai Fivérek Rt. által tervezett Zsolt-udvarban kiválasztott lakás. Már az otthonteremtés előtt tudták, hogy hármuknak kell majd elférniük, vagyis legalább két hálószobára lesz szükségük. Itt azonban két fürdőszobát is kialakítottak, az új tulajdonosok házirendje szerint egyet a férj, egyet a feleség kedvére. A konyha kényelmét az építészek kamrával egészítették ki. A helyiségek cikcakkos elrendezése optimális helykihasználást tett lehetővé: viszonylag kevés a közlekedő, cserébe sok a bútorozható terület. Az efféle lakások többségéhez képest kivételesen tágas a hálószoba is: elfér benne a termetes beépített szekrény, és az ágyat is meg lehet közelíteni mindkét oldalról. Az építtetők figyelmessége továbbá, hogy a központi fűtés visszatérő ágát a padló alatt vezették el, kellemes meleggé téve a járófelületet. A villanyóra és a cirkó sem a hasznos négyzetméterek számát csökkenti, ezeket a lépcsőházban helyezték el. Gondolva a kisgyerekes családokra, a villanykapcsolókat alacsonyra szerelték, és veszélyes konnektorból sincs fölöslegesen sok.

ekszerdoboz1.jpgJóval a beköltözés után tudatosult a tulajdonosokban, hogy lakásuknak bizony egyetlen ablaka sincs. Minden égtáj felé néz ugyan kisebb-nagyobb üvegfelület, de ezek mind a padlóig érnek. A minőségi, festett fa Sofa nyílászárók többsége nyílóajtó, de a nappali és az erkély között hatalmas, három elemből álló tolóajtó biztosítja a két helyiség igény szerinti egybenyitását. Vásároltak is gyorsan az erkélyre egy tíkfa ülőgarnitúrát és néhány nagyobb cserepes növényt. Utóbbiakra azért is szükség volt, mert az első emeleten laknak, erkélyük pedig a zajos-poros utcára néz. Csenge még a kora őszi melegben született, ezért napközben rendszerint az erkélyre tolt babakocsiban altatták el. Csodák csodájára, annyira megszokta a friss levegőt, hogy a legnagyobb téli hidegekben is szívesebben alszik kint. Ez a család életmódjának is megfelel, Adrienn ugyanis egy – a nevét viselő – kozmetikai szalont vezet a földszinten. Ha le kell mennie, kislányát is viszi magával, és ugyanúgy, az utcára tolva altatja el. (Amikor Csenge az örökmozgó korba ér, persze nem lesz ilyen könnyű dolga.)

ekszerdoboz5.jpgAttila egy festékeket gyártó és forgalmazó cégnél dolgozik, szaktudásának természetesen a falak színezésekor vették hasznát. A teljesen kész állapotban vásárolt lakásban már burkolatok és konyhabútor is volt. Adrienn jobban örült volna valódi parkettának a laminált padló helyett, valamint itt-ott egy kis terméskőnek. Szíve szerint minden helyiségbe különböző színű hidegburkolatot választott volna – ma már belátja, jobb az összhang. A színes falakból azonban nem engedett. Mediterrán lelkének szüksége volt a tűző nap sárgájára a nappaliban, a lenyugvó nap vörösére a hálóban. A gyerekszoba érdekes, pasztellszínekből összeállított, nagykockás falának eredetijét egy Disney-újságban férjével közösen fedezték fel. A berendezkedéskor is mindenről közösen döntöttek. A lágy esésű organzafüggönyöket az Inkuban vásárolták, az elektromos redőny miatt a sötétítőfüggönyt nem is tartották szükségesnek. A beépített szekrények a Stanley-től, a hálószoba bútora pedig a Cardótól való. A bútorok többségét két nagy lakberendezési áruházban, a Kikában és az Ikeában válogatták.

ekszerdoboz4.jpgA berendezés teljességéhez már csak a személyes tárgyak és a dekoráció hiányzott, amikor a házaspár felfigyelt egy, a szemközti irodaház egyik ablakán át látható festményre. Régóta keresték már az ízlésük szerinti képeket, ezért nem haboztak, kinyomozták a festőművész elérhetőségét. Budai T. Gizella maga válogatott számukra a munkáiból, miután megismerkedett a helyszínnel és a fiatalokkal. Az ő festményei tették fel a pontot az i-re, ezután dőlhettek csak hátra nyugodtan. Bár Adrienn és Attila azt tervezik, hogy néhány év múlva nagyobb lakásba költöznek, addig is élvezik készen kapott, de ízlésük szerint kialakított "ékszerdobozukat".

  1. Nehezen találtak a vajszínű bőrgarnitúrához, a sárga falakhoz és a világos faszínekhez illő szőnyeget a művésznő festményeivel dekorált nappaliba.
  2. Csak egy kényelmes méretű étkező hiányzik az egyébként jó kialakítású lakásból. A nappaliba állított garnitúra és a konyha közötti kapcsolatot ajtóméretű, boltíves falnyílás biztosítja.
  3. A költözéskor már meglévő konyhabútort a fiatalok egészítették ki az erkély felőli végében elhelyezett, magas reggelizőpulttal.
  4. Látványos, üvegkazettás ajtók választják el a nappalit és az intim zónát. A közlekedőbe tükörajtós gardróbszekrényt építettek.
  5. A vörös falú hálószoba franciaerkélye szépen gondozott kertbe vezet.
  6. Csenge tágas, napfényes birodalma közvetlenül az előszobából nyílik. A vidám hangulatú berendezés fő dekorációs eleme a mackó.

Szöveg: Gruber Csilla – Fotó: Glázer Attila

Forrás: Álomház magazin (http://www.alomhaz-alomkert.hu)